nem azért, mert nincs kedvem írni, hanem mert senki sem olvasssa… [úgy döntöttem, viszza ide]
nem gondolnak a balkezes férfiakra a vonatokon a személykocsik mosdójában? csak baloldalt van kapaszkodó. nem történt semmi incidens, de azért feltehetnének egy kapaszkodót a jobboldalra is… :S
vége a munkás résznek, persze ami a nyarat illeti. most jöhet a pénzköltés, kábé pénz nélkül. de ami külön pikáns és jó az idei augusztusi nyaralásokban, az az, hogy immár jogosítvánnyal a birtokomban megtehetem, hogy autóval megyek a helyszínekre. példának okáért tegnap voltunk…
Schönbrunnban a családdal. hát bécs nem egy utolsó város. az utazások kalandosak voltak, köszönet az idióta gps-nek, de vezethettem. megérte, jó volt kimozdulni, végre a család is csinált valami közöset, no meg nem south park-nézéssel meg punnyadással telt a napom.
aztán majd vasárnap levezetek Szepezdfürdőre, a Balatonra, amolyan “csomóegyetemistaegyhelyenötnapigsoksörrel” – típusú nyaralásra.
majd vár még rám Pápa egy házibuli erejéig, legvégül egy kettesben-nyaralás három napig sátorozva, túrázva az Őrségben. de egyelőre nagyon lassan telik az idő. még messze vannak.
a másik dolog meg: rohadtul idegesít, hogy csak pénzért nyúlhatok bele a sablonba…
jogsi :]
ami némi pihenés, kirándulás, balaton, őrség, kemping, sátorozás, túra, jogsi, vezetés, sok séta, budaörs, pápa, pécsvárad, pápa megint, újra kis pihenés. előreláthatólag.
vicces, hogy jóformán egy magyar nyelvű cikket se találtam az öbb wiesel [menyét] becenevű emeletes szerelvényéről, ami naponta kétszer megáll a hatszáz lelkes falunkban. mindenki arról áradozik a neten, hogy “hú meg há, 2006-ban itt járt magyarországon három hétig egy németektől kölcsön kapott emeletes”. arról senki sem ír, hogy az öbb wiener neustadt-i járata úgy megy naponta, hogy sopronnál átjön magyarországra, majd szombatheyen át szentgotthárdnál ki – graz-ig. délután vissza. legalábbis erről van tudomásom.
na ilyen német-kanadai bombardier szerelvénnyel utaztam tegnap délután sopronba. nem kaptam agyrázkódást menet közben, meg komfortosabb is egy ilyen kocsi, mint egy itercity-é. még jegykiadó sincs a falu állomásán, úgy vettem meg az emeletesen. már utaztam rajta máskor is, de akkor az emeleten: az nagyjából ugyanaz, mint a hagyományos vonatokon. az alsó szint ellenben sokkal viccesebb. mélyebben van a lábam, mint a peron… amikor beszállok a vonatba, le kell gyalogolni az ülésekhez. gyerekek rohangáltak végig az úton élvezve az emeletek szabadságát – a kocsi egyik végében le, a másikban fel – körbe-körbe.
azonban a vészbejárat feliratot sehogyan sem értem. kívülről festették fel, belülről a tükörképét olvashatjuk, minden stimmel egy vészbejárat felirathoz. de minek? mire kell? atomtámadás ellen is véd? nem tudom, de azt igen, hogy hova futok ha gáz van. noteinstieg.
[ezt a képet a www.railway-technology.com oldalon találtam. az elsővel ellentétben ezt nem én csináltam.]
ugye most járok vezetni. | egészen addig nem akartam írni a jogosítványszerzésről, amíg be nem fejezem a tanfolyamot, vagy már látom a fényt az alagút végén. azonban a helyzet egyre kilátástalanabb. tegnap túlestem egy rutinvizsgán – plusz a vizsga előtt már törvénytelenül előre is dolgoztunk azért, hogy minél hamarabb le tudjam a forgalmi vizsgát is, hogy se a vizsgaletétellel, se az ügyintézéssel ne kelljen szenvedni a jövő héten kezdődő két és fél hetes tábor után, augusztusra már meglehessen a jogsi. hozzátartozik ehhez az is, hogy az oktatóm augusztusban másfél hétre kirándulni megy – pont akkor, mikor hazajövök. persze ha minden jól megy, ez már engem nem érdekel, addigra már a zsebemben lesz a papír. de korántsem megy minden ilyen jól. és a legrosszabb, hogy nem azért, mert béna vagyok. a vezetést élvezem, megy is rendesen.
az egészből mára már lavina lett. a kis lepkefing kezdőlöket az volt, hogy nem engedtek rutinvizsgázni július elsején, merthogy aznapra köztisztviselői szabadnap volt elrendelve. fasza. egy héttel későbbre kaptam időpontot, azaz tegnapra. oktatóm viszonylag sok szabadidejének + rendességének köszönhetően előre dolgoztunk. annyira, hogy akár holnap is mehetnék forgalomból vizsgázni, rajtunk ne múljon. naja. tegnap vizsga után sprint az irodába időpontot kérni meg befizetni a forgalmi vizsga díját. azonban nem engedték, mert még nem érkezett meg az eredmény a vizsgabiztostól. tehát megint túl gyorsan intézkedtünk (volna). kurvajó. ma megint mentünk, de csak 22-re kaptam időpontot, tehát a táborból két napra el kell jönnöm, a tanítás miatt helyettesítést szervezni. ez is úgy két nap, hogy vizsga után azonnal szaladok vissza pestre, hogy estére fóton legyek. a papírok intézésével meg várnom kell tábor végéig (augusztus eleje), mert az okmányirodába csak a vizsgát követő három munkanap letelte után mehetnék, addig kotlanak a vizsgapapírjaimon.
tehát most ott vagyok, hogy két hétig egyáltalán nem vezetek – már majdnem megvan az óráim száma, a vizsgáért meg utazhatok haza a tábor kellős közepén. jogsim csak szeptemberre lesz, augusztusi autós kirándulásoknak lőttek. már évek óta arra a pillanatra várok, hogy jogsi legyen a tárcámban, erre mikor már a tettlegességre jutottunk, még tolódik egy kicsit… mindezt az ügyintézésnek köszönhetem. basszákmeg.
angolt kellene tanulnom.
nyelvvizsgázni kellene.
több, mint négy éve egyáltalán nem foglalkoztam a nyelvvel, csak amennyi angol szöveggel a neten találkozom.
ki is vettem egy rakat könyvet|munkafüzetet.
nincs kedvem hozzá.
semmihez sincs kedvem. ↓
miközben az aafődre igyekeztem, megálltam pesten egy szintén nagy élmény kedvéért. ugyanis nagy kedvencem, pat metheny, korunk egyik [ha nem a] legjobb jazzgitárosa új lemezének [day trip] turnéja egyik állomásaként látogatást tett legfrissebb triójával visszamaradott országunkban, boldogítva ezzel egy maroknyi lelkes zeneszeretőt a margitszigeti szabadtéri színpadon, július negyedikén este. pénzem persze nem volt jegyre [nem sikerült gazdagítanom egy cseppet sem az amúgy se szegény nagyembert], így kintről hallgattam végig a koncertet. még jó, hogy a margitszigetin lépett fel [korábban is itt volt egyébként], mert hallani lehetett rendesen. sajnos azt nem tudom magamról elmondani, hogy láttam élőben, de hallani még jobban megérte, mintha csak láttam volna. ahogy vártam, nem én voltam az egyetlen, aki rákészült a koncert kívülről való hallgatására. volt, aki családjával kiült a fűbe campingezni, néhányan kifeküdtek a lemenő napra, rengetegen voltak biciklivel. nagy volt a korbeli szórás is, ugyanúgy sok volt a huszonéves, mint a már majdnem, vagy épp nyugdíjas. tudtam, hogy nem leszek egyedül, de hogy ennyi lesz a lelkes hallgató, kellemes csalódás volt. [csak zárójelben: nem tudom, a kint ácsorgók hány százaléka jött el úgy, hogy nem jutott már neki jegy, és hány úgy, hogy meg se próbált venni.]
Pat Metheny mellett még: Christian McBride [bass] és Antonio Sanchez [dobok]
régen jártam már az alföldi kis városban. város? pff… mindegy, nem ez a lényeg, hanem az, hogy láttam csettegőt. újra, ami már négy éve nem adatott meg nekem, holott emlékezetem óta gyakran találkoztam a jelenséggel. hogy más vidéke(ke)n hogyan hívják, vagy egyáltalán van-e máshol ilyen szenzációs jármű, mint az alföldön, nem tudom. az ismertetéshez most a wikipédiából egy idézet:
A csettegő népi lelemény szülötte, házilagos készítésű, munkagépet, lassú járművet jelent. A mezőgazdaság szűkös jövedelmező képessége nem engedte meg a modern parasztgazdának, hogy hozzájusson a termeléshez szükséges modern mezőgazdasági gépekhez, ezért a szükséges eszközöket magának kellett előállítania. A csettegő házilagos konstrukciójú, házilagos kivitelezésű motor hajtotta jármű, amelyet főleg mezőgazdasági célra, szállításra, munkagépek hajtására használnak. Építésére mindenféle, egyébként hulladéknak, roncsnak számító anyagot felhasználnak, pl. kerti traktort, motorkerékpárt, autóroncsot, gépek fődarabjait. Készítése átlagon felüli kreativitást és műszaki érzéket is feltételez. A nevét az első ilyen jellegű járművek hangjáról kaphatta, amelyet egyhengeres dízel szivattyúmotorokból építettek.
rendkívüli mázlim volt, hogy a vasútállomás felé tartva, a városból már épp elmenőben léve, utolsó percek egyikében a hátam mőgül, jó messziről meghallottam a motorizált lovaskocsi éktelen kattogását, ahogy felém közeledik. gyorsan letértem az útról a járdára a bokor mögé, [hogy ne balhézzon a parasztbácsi a paparazziért] majd lekaptam az utazót, kivettem a fényképezőgépet a táskából, bekapcsoltam, megvártam, amíg ideér, legvégül pedig az őrült kattintgatások jöttek. az akció sikeresnek mondható:
de persze nem egy csettegőért utaztam 800 kilométert, hanem az első, öt éves általános iskolai osztálytalálkozónk volt, ami rendkívüli élményt jelentett számomra, többet is, mint az az egy szem lassú jármű. jó volt öt év után újra látni nyolc évem társaságát. sok pénzt otthagytam a vacsorára és a többire, de régen éreztem magam társaságban ilyen jól.
előadó: dream theater | szám: hell’s kitchen | album: falling into infinity.
kihúztam a media playerem fiókját és ezt találtam az alján. régen hallgattam már ezt az albumot. talán azért is, mert nem szeretem az összes rajta levő számot. de van, ami meg nagyon tetszik róla, mint például ez. kritikám nincs, inkább hangulat kérdése, hogy hogy állok hozzá. most jöhet ez a korszak is ettől az együttestől.
most történetet sem írnék, inkább linkeskedem:
• dream theater magyarul a wikipédián.
• dream theater magyar rajongói oldal.
a mai nap fényképezésének témája a hdr-technika volt. tegnap találtam a neten egy cikket, ami erről szólt. mivel érdekel a fényképezés, és szeretnék is sokkal többet tudni, mint most, előszeretettel vetettem magam az írás mélyére. aki nem tudja, miről van szó, mellékelem neki a cikk linkjét pont itt.
így az újabb tanulási és fejlődési lehetőségektől felspannolva ma délután tettem egy megterhelő túrát a saját teraszunkig, és elkezdtem a felhőket fényképezni – természetesen állvánnyal. először külön, kézileg állítottam be minden alul- illetve túlexponálást, majd a fényképező automata sorozatfelvételét vettem igénybe. photoshoppal dolgoztam, mivel más programom [még] nincs. állítólag nem a legjobb, dea zt hiszem, most megfelel. a saját beállításaimmal többre mentem, csak jóval több időt vett igénybe a folyamat, addig meg lassan ugyan, de biztosan és rendíthetetlenül arrébb vánszorogtak a fotóalanyok. ez sajnos a végeredményen is látszik, de talán a hangulatot nem befolyásolja nagyon. ma is tanultam valamit. majd még gyakorlom.
na ez a szám, illetve az együttes eddig valahogy kimaradt az életemből. pedig elég közel áll hozzá például a pearl jam vagy a nirvana, amiket egy időben hallgat(gat)tam is. mindegy. a napokban figyeltem fel erre a számra, valamelyik tv-csatorna reklámjának (igazából asszem műsorajánló) a háttérzenéje. valahol már hallottam, de nem tudtam, mi ez. a szövegre rákerestem a neten, így dobta ki a gép a soungarden nevű grunge együttest. én is olyan voltam, mint sokan: ha grunge, akkor nirvana vagy pearl jam. pedig aztán ez sem rossz zene. sokan a kilencvenes évek eme népszerű stílusának atyjaként is tekintenek rá, és a stílus halála pedig egyenlő nekik az együttes 97′-es feloszlásával. szerintem nem véletlen, hogy ez a szám ‘94 nyarának a slágere, listaelső, stb. mondjuk nekem egy kicsit sok a több mint öt perc ennyi ötletre, de az ötlet és megvalósítása tetszik. a klip már kevésbé szimpatikus, kiskoromban megijednék, az biztos. beteg.
