hejj.

kicsit már kezdem magam szégyellni, hogy akárhányszor van egy kis időm (leginkább itthon, mert pesten bőven találok programot magamnak…), azonnal nekikezdek minimum egy blogtakarításnak, formázásnak, szépítgetésnek, satöbbi. na, most egy kicsit messzebb mentem. egészen eddig a freeblog.hu-t használtam blogszolgáltatóként, de valahogy most ért meg a gondolat, hogy kilépjek. tegnap majdnem az egész délutánom arra ment rá, hogy olvasgattam-kutakodtam a különböző blogos lehetőségek között. sőt, amilyen hülye vagyok, néhány helyre regisztráltam is. először a wordpress jött szóba, csakhogy nekem nincs ún. saját tárhelyem, ahova teljesen szabadon tudnám dobálgatni a blogom részeit. közrejátszott az is, hogy a skinned-projekt a freeblogon wordpress-es sablonokat alakított át úgy, hogy mi, freebloghasználók, minél többet tudjunk kihozni a dologból. ez meghozta a kedvem egy több lehetőséget kínáló szolgáltató iránt. a másik ok a flickr környékéről jött. ott ugyanis lehet olyat csinálni, hogy a flickr-ről néhány kattintással a saját blogomra küldjem a képet. ezzel az az egy probléma volt, hogy nem támogatta a freeblog-féle motort. márpedig jelentősen megkönnyítette volna a helyzetem, mivel elég sokszor volt kép a bejegyzésem témája. így indultam tegnap útra a weben egy elfogadható blogmotor után kutatva. jártam egy csomó helyen, míg végül itt luykadtam ki. tetszik, nagyon sok lehetőség van, egyszerű, átlátható, de itt is beleakadtam néhány negatívumba. nem tudok például zenét feltölteni. upgrade-elni kellene, azt hiszem, és ez így nem jó. meg nem tudok abból a több ezer sablonból választani, amit a themes.wordpress.org-on találok. de lehet, hogy csak én vagyok hülye, nem tudom. ami meg a hangot illeti, szerintem mocskos módon a freeblogra fogok tölteni, onnan meg linkelek. addig is körülnézek majd a faq környékén, hátha minimális angoltudásommal kiszűrök valamit

2 hozzászólás

  1. Szia, nem fognak megtalálni… Az ex-blogodon a link még az oroltfahej.freeblog-ra dob, a szoveg pedig wodpress (kimaradt az “r”).
    Egyébként a WordPress rulez, hiába freeblogítok WP-sablonokat, azért én is WP-n tolom… :) Szóval szerintem a legjobb választás volt (mármint a WP+saját tárhelyen kívül).

  2. hálásan kösz a helyreigazítást!
    visszamentem, kijavítottam. ez van, ha valaki otthagyja a régit, valamint ahogy most kiderült, még csak nem is ellenőrzi és nem is néz vissza a régire, nem is veheti észre…
    kösz.


Hozzászólás beküldése

*
*