Kategória archívok: sorozat

nem szeretnék most részletes bemutatásra bocsátkozni, csak röviden annak, aki esetleg nem hallott volna a how i met your mother című tévésorozatról: egy új amerikai közkedvencről van szó, mely a 3. évadát tapossa éppen. a történet egy flashbacken alapul. 2030-ban járunk, az apa (Ted Mosby) épp a gyerekeknek meséli el – ahogy az a címből is kiderül, – hogy hogyan ismerte meg az anyjukat. mindenféle történetet mesél 2005-től kezdve, ami vele, illetve barátaival, környezetével történt egészen addig, mígnem majd valamikor a (nekünk) jövőben elérkezik a csattanóhoz. kicsit amúgy jóbarátok-feeling, de mégsem annyira.
a jóbarátokat nem tudtam mindig fenntartások nélkül élvezni (mellesleg nem is láttam sok részt), ezt nagyon. szenzációs alapötlet, nagyon jó forulók és csavarok, telitalálat karakterek, kis társadalomkritika, jó humor, egyszóval nagyon tetszett, nagyon szerettük a sorozatot.
szerettük. volt ugyanis egy néhány hónapos kihagyása, nem tudom pontosan, milyen okokból, de szünetelt a forgatás. aztán nemrég beindult újra, minden héten új résszel, mint régen. de valahogy nem az igazi. olcsó poénok, a karakterek sem olyanok, mint a szünet előtt – gyenge lett az egész. nálam már régen rossz, ha a nézettségnövelés érdekében bevonják egy epizód erejéig valamelyik botrányos sztárt. jelen esetben britney spiers lett a kiválasztott. elveszett a sorozat sava borsa.
körülbelül úgy érzem most magam a sorozattal kapcsolatban, mint mikor karácsony előtt megnéztük a várva-várt macskafogó 2-t, a szenzációs és nagyon eredeti előd folytatását. undorodva jöttünk ki a moziból, alig hittük el, hogy a lényegében ugyanaz a gárda hogy süljedhetett idáig. olcsó, szar.

szóval egyre elkeseredettebb vagyok, ami a how i met your mother-t illeti. annyira telitalálat volt az egész. reménykedem minden egyes új rész megnézésekor, hogy visszaáll az eredeti “feeling”. eddig még nem jött be.

a sorozat hivatalos oldala itt, wikipédián pedig itt olvashattok utána.