nem gondolnak a balkezes férfiakra a vonatokon a személykocsik mosdójában? csak baloldalt van kapaszkodó. nem történt semmi incidens, de azért feltehetnének egy kapaszkodót a jobboldalra is… :S
vége a munkás résznek, persze ami a nyarat illeti. most jöhet a pénzköltés, kábé pénz nélkül. de ami külön pikáns és jó az idei augusztusi nyaralásokban, az az, hogy immár jogosítvánnyal a birtokomban megtehetem, hogy autóval megyek a helyszínekre. példának okáért tegnap voltunk…
Schönbrunnban a családdal. hát bécs nem egy utolsó város. az utazások kalandosak voltak, köszönet az idióta gps-nek, de vezethettem. megérte, jó volt kimozdulni, végre a család is csinált valami közöset, no meg nem south park-nézéssel meg punnyadással telt a napom.
aztán majd vasárnap levezetek Szepezdfürdőre, a Balatonra, amolyan “csomóegyetemistaegyhelyenötnapigsoksörrel” – típusú nyaralásra.
majd vár még rám Pápa egy házibuli erejéig, legvégül egy kettesben-nyaralás három napig sátorozva, túrázva az Őrségben. de egyelőre nagyon lassan telik az idő. még messze vannak.
a másik dolog meg: rohadtul idegesít, hogy csak pénzért nyúlhatok bele a sablonba…
vicces, hogy jóformán egy magyar nyelvű cikket se találtam az öbb wiesel [menyét] becenevű emeletes szerelvényéről, ami naponta kétszer megáll a hatszáz lelkes falunkban. mindenki arról áradozik a neten, hogy “hú meg há, 2006-ban itt járt magyarországon három hétig egy németektől kölcsön kapott emeletes”. arról senki sem ír, hogy az öbb wiener neustadt-i járata úgy megy naponta, hogy sopronnál átjön magyarországra, majd szombatheyen át szentgotthárdnál ki – graz-ig. délután vissza. legalábbis erről van tudomásom.
na ilyen német-kanadai bombardier szerelvénnyel utaztam tegnap délután sopronba. nem kaptam agyrázkódást menet közben, meg komfortosabb is egy ilyen kocsi, mint egy itercity-é. még jegykiadó sincs a falu állomásán, úgy vettem meg az emeletesen. már utaztam rajta máskor is, de akkor az emeleten: az nagyjából ugyanaz, mint a hagyományos vonatokon. az alsó szint ellenben sokkal viccesebb. mélyebben van a lábam, mint a peron… amikor beszállok a vonatba, le kell gyalogolni az ülésekhez. gyerekek rohangáltak végig az úton élvezve az emeletek szabadságát – a kocsi egyik végében le, a másikban fel – körbe-körbe.
azonban a vészbejárat feliratot sehogyan sem értem. kívülről festették fel, belülről a tükörképét olvashatjuk, minden stimmel egy vészbejárat felirathoz. de minek? mire kell? atomtámadás ellen is véd? nem tudom, de azt igen, hogy hova futok ha gáz van. noteinstieg.
[ezt a képet a www.railway-technology.com oldalon találtam. az elsővel ellentétben ezt nem én csináltam.]
régen jártam már az alföldi kis városban. város? pff… mindegy, nem ez a lényeg, hanem az, hogy láttam csettegőt. újra, ami már négy éve nem adatott meg nekem, holott emlékezetem óta gyakran találkoztam a jelenséggel. hogy más vidéke(ke)n hogyan hívják, vagy egyáltalán van-e máshol ilyen szenzációs jármű, mint az alföldön, nem tudom. az ismertetéshez most a wikipédiából egy idézet:
A csettegő népi lelemény szülötte, házilagos készítésű, munkagépet, lassú járművet jelent. A mezőgazdaság szűkös jövedelmező képessége nem engedte meg a modern parasztgazdának, hogy hozzájusson a termeléshez szükséges modern mezőgazdasági gépekhez, ezért a szükséges eszközöket magának kellett előállítania. A csettegő házilagos konstrukciójú, házilagos kivitelezésű motor hajtotta jármű, amelyet főleg mezőgazdasági célra, szállításra, munkagépek hajtására használnak. Építésére mindenféle, egyébként hulladéknak, roncsnak számító anyagot felhasználnak, pl. kerti traktort, motorkerékpárt, autóroncsot, gépek fődarabjait. Készítése átlagon felüli kreativitást és műszaki érzéket is feltételez. A nevét az első ilyen jellegű járművek hangjáról kaphatta, amelyet egyhengeres dízel szivattyúmotorokból építettek.
rendkívüli mázlim volt, hogy a vasútállomás felé tartva, a városból már épp elmenőben léve, utolsó percek egyikében a hátam mőgül, jó messziről meghallottam a motorizált lovaskocsi éktelen kattogását, ahogy felém közeledik. gyorsan letértem az útról a járdára a bokor mögé, [hogy ne balhézzon a parasztbácsi a paparazziért] majd lekaptam az utazót, kivettem a fényképezőgépet a táskából, bekapcsoltam, megvártam, amíg ideér, legvégül pedig az őrült kattintgatások jöttek. az akció sikeresnek mondható:
de persze nem egy csettegőért utaztam 800 kilométert, hanem az első, öt éves általános iskolai osztálytalálkozónk volt, ami rendkívüli élményt jelentett számomra, többet is, mint az az egy szem lassú jármű. jó volt öt év után újra látni nyolc évem társaságát. sok pénzt otthagytam a vacsorára és a többire, de régen éreztem magam társaságban ilyen jól.
